8. fejezet
Nyomtalanul
/Zafír/
Az orrom vadul kapkodott a levegőbe szagfoltok után, minden cselekvésemet az ösztöneimre hagytam. Mintha az életem múlt volna rajta, a düh, a bosszúvágy és a fájdalom íze felváltva keserítette meg a másodperceket. A torkomban egy hatalmas gombóc éktelenkedett, megnehezítve a dolgomat azzal, hogy a könnyeimmel is küszködjek, a lábaim ólom nehézzé váltak, a gyomromnak pedig már nem volt idegen az állandó görcs.
Az emlékek ekkor sem hagytak nyugton, azok ösztönöztek, azok kínoztak, hogy tegyek valamit, nem hagyhatom ezt. Az ígéret szép szó...
Erőt vettem magamon, meglódultam, a nyakörvem kicsit visszarántott, de elszakadt. Rohantam, ahogy csak bírtam, az orrommal kerestem a jótevőnket, hátam mögül hangok szűrődtek be hangos gondolataim közé. Evelin kitartóan kiáltozta a nevem, már már zokogva, de amint átszeltem a tömeget, elvesztett szem elől. Lassítottam.
A szívem két felé húzott. Vikta volt az egyik, aki hatalmas helyet foglalt el a szívemben. A szeme, amely csillogott, a mosolya, amely az arcán virított, lelkét pedig horzsolások tarkították, mégis a remény kialhatatlan tüze melegítette, szépsége az egész virágot beragyogta,s szeretet adott azoknak is, akikre sosem számíthatott. A kötél másik vége a családom volt. A testvéreimhez mindig is kötődtem, és megfogadtam, hogy nem fogom tétlenül végignézni, ahogy az az aljas ember csak úgy ártson nekik, és az egészen egy jóízűt nevessen.
Valakit meg fogok bántani. Úgy éreztem magam, mint egy szú. A létért belemászik a fába, és választania kell, hogy éhen hal, és nem tesz kárt a fában, vagy tovább él, de megöli a fát. Nem érezhet lelkiismeretet, hiszen nincs más választása. De mégis, milyen dolog feltenni magamnak a kérdést, hogy kit hagyjak cserben?
Lassú, de biztos lépteket diktáltam a kegyetlenség megtestesítője felé. Még nem láttam őt, csak egyre erőteljesebb lett a szag, ami alapján azonosítani tudtam, anélkül, hogy túl közel mentem volna hozzá. Amikor úgy éreztem, hogy kellő közelségben van, megálltam, füleltem.
- Eladó kutyák! Most olcsón 1000 Ft, a chipet és az oltásokat megkapták! Ha többet visz, engedek az árból! - a hitvány hangja átszelte a tömeget, úgy árulta a testvéreimet, mint valami élettelen árucikket, amelynek sem érzései, sem elvárásai nincsenek. Csak ennyi kellett, a tempót gyorsabbra váltottam, őrjöngéseim közepette vált előttem ketté a tömeg.
Ledermedtem. A szívem összeszorult, a gyomromat összefogó görcs pedig nem hogy engedett volna, hanem jéggé fagyott. A lélegzetem is elállt, amikor megláttam, hogy az aljas az utolsó kölyköt sózta rá valakire, az sem a testvérem volt. Reszketve álltam előtte - az ember, aki megvásárolta a kutyát már odébbállt -, semmit sem értettem. Mi történhetett velük...?
A jótevő rám szegezte a tekintetét. Először némi meglepődést véltem felfedezni az arcán, majd kaján vigyort öltött az arcára. Rám semmi sem hatott már, a lábam földbegyökerezett, még mindig képtelen voltam felfogni az egészet. Közeledni kezdett hozzám, először apró léptekkel, majd miután látta, hogy a szemem meg sem rebben, gyorsabb léptekre váltott. Minél közelebb lépett, annál inkább villantottam meg a fogaimat, és morogtam olyan agresszívan, ahogy csak tudtam, ám ez sem tántorította meg. Hozzám akart nyúlni, de amikor elég közel volt a keze, beleharaptam, a hitvány felkiáltott, én addig menekülőre fogtam.
Rohantam, ahogy tőlem tellett, amikor kikerültem a tömegből, minél messzebb akartam kerülni, de amikor nem láttam mögöttem semmit, lassítottam, majd megálltam. A szemem a tömeget fürkészte, nem tűnt fel újra a galád. Amikor biztos voltam benne, hogy senki sem lát, sírni kezdtem. De ugyan már, kit érdekelne egy apró, jelentéktelen kiskutya könnye?
Aztán egy lépést hallottam a hátam mögül. A fejemet azonnal odafordítottam, de már késő volt. Hirtelen minden elsötétedett.
Valakit meg fogok bántani. Úgy éreztem magam, mint egy szú. A létért belemászik a fába, és választania kell, hogy éhen hal, és nem tesz kárt a fában, vagy tovább él, de megöli a fát. Nem érezhet lelkiismeretet, hiszen nincs más választása. De mégis, milyen dolog feltenni magamnak a kérdést, hogy kit hagyjak cserben?
Lassú, de biztos lépteket diktáltam a kegyetlenség megtestesítője felé. Még nem láttam őt, csak egyre erőteljesebb lett a szag, ami alapján azonosítani tudtam, anélkül, hogy túl közel mentem volna hozzá. Amikor úgy éreztem, hogy kellő közelségben van, megálltam, füleltem.
- Eladó kutyák! Most olcsón 1000 Ft, a chipet és az oltásokat megkapták! Ha többet visz, engedek az árból! - a hitvány hangja átszelte a tömeget, úgy árulta a testvéreimet, mint valami élettelen árucikket, amelynek sem érzései, sem elvárásai nincsenek. Csak ennyi kellett, a tempót gyorsabbra váltottam, őrjöngéseim közepette vált előttem ketté a tömeg.
Ledermedtem. A szívem összeszorult, a gyomromat összefogó görcs pedig nem hogy engedett volna, hanem jéggé fagyott. A lélegzetem is elállt, amikor megláttam, hogy az aljas az utolsó kölyköt sózta rá valakire, az sem a testvérem volt. Reszketve álltam előtte - az ember, aki megvásárolta a kutyát már odébbállt -, semmit sem értettem. Mi történhetett velük...?
A jótevő rám szegezte a tekintetét. Először némi meglepődést véltem felfedezni az arcán, majd kaján vigyort öltött az arcára. Rám semmi sem hatott már, a lábam földbegyökerezett, még mindig képtelen voltam felfogni az egészet. Közeledni kezdett hozzám, először apró léptekkel, majd miután látta, hogy a szemem meg sem rebben, gyorsabb léptekre váltott. Minél közelebb lépett, annál inkább villantottam meg a fogaimat, és morogtam olyan agresszívan, ahogy csak tudtam, ám ez sem tántorította meg. Hozzám akart nyúlni, de amikor elég közel volt a keze, beleharaptam, a hitvány felkiáltott, én addig menekülőre fogtam.
Rohantam, ahogy tőlem tellett, amikor kikerültem a tömegből, minél messzebb akartam kerülni, de amikor nem láttam mögöttem semmit, lassítottam, majd megálltam. A szemem a tömeget fürkészte, nem tűnt fel újra a galád. Amikor biztos voltam benne, hogy senki sem lát, sírni kezdtem. De ugyan már, kit érdekelne egy apró, jelentéktelen kiskutya könnye?
Aztán egy lépést hallottam a hátam mögül. A fejemet azonnal odafordítottam, de már késő volt. Hirtelen minden elsötétedett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése